Leírás
Évek óta nagyon népszerűek az ún. füstülő vagy vérző csalik a horgászok között. A Haldorádó
palettán 2020-ban jelentettük meg a füstölő
csalijaink első generációját. Nézzük meg a
TORNADO Wafter névre keresztelt csalinkat, hogy mit is tud?
Mindjárt az elején tisztázzuk, hogy kiknek
készítettük ezt, kinek ajánljuk?! Ez nem egy tipikus versenycsali, amely persze
nem jelenti azt, hogy nem lehet ott is használni, de inkább a hétköznapi
pontyos feederezéshez való. Azoknak a kísérletező kedvű átlaghorgászoknak
szánjuk, akik kedvelik termékeinket, fogékonyak az újdonságokra.
Említést érdemel a csali szokatlan, különleges,
afféle amorf formája, sőt, talán ez tűnik fel elsőként! Ez nem is pellet, nem
is bojli, hanem egy új, felfelé kúposodó bordázott oldalú csali. A forma ötlete
egyébként onnan jött, hogy mind a bojlit, mind a pelleteket gyakorta megcsipkedjük,
megfaragjuk, szabálytalan, nem megszokott formájúvá tesszük. Lehet, hogy
pusztán véletlen, de gyakorta előbb adnak ezek kapást, mint a szabályos
formájúak.
Nagyon kényesen ügyeltünk a felhajtóerőre. Ez egy
wafter csali, amely 10 mm-es normál csalitüskéhez van optimalizálva, a horoggal
együtt pont annyira lebeg és pont ott, a mederfenék közelében, ahol a legelőbb
felszippantja a ponty.
Fontos volt a tökéletes méret kiválasztása is. A
versenyszerűen is horgászó feederezők ritkán használnak 8 mm-től nagyobb
csalikat. Sőt, ők inkább 5-7 mm-es csalikat részesítik előnyben. Ezzel szemben
a hétköznapi horgászok pedig nagyon ritkán használnak 10 mm-től kisebbet, ezzel
is szelektálva a halakat. Ezen szempontokat figyelembe véve 12 mm-ben
határoztuk meg a csali legszélesebb pontját és 10-11 mm-ben a hosszát. Egy
olyan jó méretű falat, amelyet már nem bántanak a keszegek, de szívesen
fogyasztanak a pontyok. Sőt, kifejezetten ajánlott kísérletezni vele és pl. 2
db wafter csalit is felfűzni hajszálelőkére! Nos, ez a csali, (akár kettő
különbözőt egymással szembe fordítva) iszonyatosan fogósnak bizonyult a
nagyhalas feederes horgászatok során! Ezt a csalit érdemes Pellet Feeder
kosaras végszerelékkel alkalmazni, mivel így érvényesül a legjobban. Ez nem
jelenti azt, hogy ne használhatnánk method kosárral, de akkor elvész a csali a
kajában, s közel sem lesz annyira attraktív és fogós, mint amikor szabadon
hagyjuk.
Állagát tekintve valahol a kemény és a félkemény
között van, ami a gyakorlatban éppen tökéletes a csalitüskére, vagy fűzőtűre
tűzéshez. Fúrást nem igényel, könnyen kezelhető és kifejezetten stabilan tart,
a lendületes, nagy erejű dobások során is.
Ez a csali is dolgozik, de diszkréten, pont
annyira, amennyire kell és ezt akár órákon át tudja, bár szinte kizárt, hogy
addig érintetlen maradjon!
Olyan színekben és hozzá passzoló ízekben hoztuk
forgalomba, amelyek nekünk kiemelkedően jól teljesítettek. A Mangó,
narancssárga színben, az Édes Szamóca, piros színben, N-Butyric & Ananász,
sárga színben, a Rokfort Sajt, büdös sajt aromát kapott és narancssárga színben
pomázik, a Mézeskalács pedig, barna színű lett. A Fokhagyma & Mandula a jól
bevált feltűnő, fehér színben, a Puncs & Menta pedig rózsaszínben pompázik.
2022-től elérhető a Tintahal & Barack változat is, mely kevert színű, tehát
rózsaszín és narancs színezetet kapott.
TORNADO Wafter - Tintahal & Barack
A penetráns, büdös tintahal aroma mellé, került
egy kevéske barack, amely így együtt egy nagyon érdekes, harmonikus és ami
ettől sokkal fontosabb FOGÓS aromakombinációt eredményezett. A jó aroma mellett
a színekből is próbáltuk a maximumot kihozni és az új csali dupla: narancs +
pink színezetet kapott.
Kiszerelés: 30 g
Egységár: 56333 Ft/kg