Ingyenes szállítás 20.000 Ft feletti rendelés esetén
+36-30-6855530 0
  • Az Ön kosara üres!

Botok

Válogasson a legjobb horgászfelszerelések közül!

Szabadidejében Ön is szeretne a horgászatnak hódolni, de még nem tudja, miképpen is fogjon neki a megfelelő horgászfelszerelés kiválasztásának? Az alábbiakban ebben szeretnénk segítséget nyújtani

Nem érdemes használt és elnyűtt horgászfelszereléssel nekikezdeni ennek a sportágnak, hiszen a nem megfelelő eszközök könnyedén ronthatnak az élményen. Mindez nem véletlen, hiszen a rozoga, rossz állapotban lévő bot vagy a gyakori zsinórszakadás, halvesztés nem vezet sikerélményhez, ami idővel el is veszi az ember kedvét.

Több fajta horgászfelszerelést különböztetünk meg, amit általában a halfogási módok határoznak meg. Itthon három fő műveleti ág van érvényben, ezek az úszózás, fenekezés és pergetés.

Ha eldöntöttük, hogy melyiket is kívánjuk előnyben részesíteni, akkor már körvonalazódhat, hogy milyen horgászfelszerelésre is lesz szükségünk. Kezdőként érdemes egy alapfelszerelést választanunk, hiszen ez a sport is, mint a többi, időt és gyakorlatot igényel, így a sikerélmény is ezeknek a fényében fog gyarapodni.

Tekintse meg horgász webshopunk széles választékát, és ismerjen meg új hobbit!


Horgászbotot, de milyet?

A horgászbot a horgász egyik legfontosabb és egyben fő eszköze a hal elejtésében. A horgász karjának meghosszabbítása. A megfelelő horgászbot kiválasztása több szempont szerint lehetséges.

A hagyományos horgászbotokról elmondható, hogy természetes alapanyagokból készültek, majd a gyártástechnológia fejlődésével ezeket szinte teljesen felváltották a mesterséges alapanyagokból készült botok. A nádtól az epoxigyantával összeragasztott üvegszálas botokon át a legmodernebb, űrtechnológiában is használatos carbonból készült horgászbotokig minden megtalálható, ráadásul ezek már teleszkóposak, vagyis összetoldott botokból állnak.

  • A döntésnél természetesen a fő szempont az, hogy milyen horgászathoz szeretnénk használni a botot.
  • A bot hosszúsága sok mindent meghatároz, lehet 1,5 méteres, de akár 15 méteres versenybot is.
  • A súly is fontos tényező. A dobósúly mutatja meg, hogy a bot mekkora súlyt képes törés nélkül elbírni, ezt grammban szokás megadni és 5-től 500 grammig terjedhet.
  • Végül a bot akciója mutatja meg, hogyan viselkedik a horgászbot terhelés hatására, milyen ívben és mennyire hajlik, ezt A, B, C betűvel jelölik.

Ha a minőség mellett Önnek a horgászbot ára is fontos tényező, nézzen körül horgászfelszerelés webshopunk kínálatában, ahol rendkívül kedvező árak várják!



Keresés pontosítása

Ha igazán erős, megbízható harcsázó botot keres...
Ha igazán erős, megbízható harcsázó botot keres megfizethető áron, akkor EUROSTAR POWER TIP TRA..
Ára: 10,990Ft
10,990Ft Nettó ár: 10,990Ft
Ha igazán erős, megbízható harcsázó botot kere...
Ha igazán erős, megbízható harcsázó botot keres megfizethető áron, akkor EUROSTAR POWER TIP T..
Ára: 12,950Ft
12,950Ft Nettó ár: 12,950Ft
Az EUROSTAR SEAMONSTER spicc bot szuperkönnyű ...
Az EUROSTAR SEAMONSTER spicc bot szuperkönnyű TC24 grafit alapanyagból készül keresztszál erősítés..
Ára: 9,990Ft
9,990Ft Nettó ár: 9,990Ft
Az EUROSTAR SEAMONSTER spicc bot szuperkönnyű ...
Az EUROSTAR SEAMONSTER spicc bot szuperkönnyű TC24 grafit alapanyagból készül keresztszál erősítés..
Ára: 12,100Ft
12,100Ft Nettó ár: 12,100Ft
Az EUROSTAR SEAMONSTER spicc bot szuperkönnyű ...
Az EUROSTAR SEAMONSTER spicc bot szuperkönnyű TC24 grafit alapanyagból készül keresztszál erősítés..
Ára: 15,750Ft
15,750Ft Nettó ár: 15,750Ft
Az EUROSTAR SEAMONSTER spicc bot szuperkönnyű ...
Az EUROSTAR SEAMONSTER spicc bot szuperkönnyű TC24 grafit alapanyagból készül keresztszál erősítés..
Ára: 16,650Ft
16,650Ft Nettó ár: 16,650Ft
EUROSTAR JUNIOR bot 180, egy masszív, kiv...
EUROSTAR JUNIOR bot 180, egy masszív, kiváló teleszkópos kivitelű horgászbot. A bot&..
Ára: 1,690Ft
1,690Ft Nettó ár: 1,690Ft
EUROSTAR TRAVERSE-X SPIN 60-90 gr. Ez az új&nb...
EUROSTAR TRAVERSE-X SPIN 60-90 gr. Ez az új Traverse-X bot kifejezetten parti horgászatra kés..
Ára: 12,590Ft
12,590Ft Nettó ár: 12,590Ft
A Carp Feeder egy olyan univerzális feeder bot...
A Carp Feeder egy olyan univerzális feeder bot, melynek legszembetűnőbb része a modern kialak..
Ára: 17,990Ft
17,990Ft Nettó ár: 17,990Ft
A Carp Feeder egy olyan univerzális feeder bot...
A Carp Feeder egy olyan univerzális feeder bot, melynek legszembetűnőbb része a modern kialak..
Ára: 19,990Ft
19,990Ft Nettó ár: 19,990Ft
A Distance Method Feeder egy igazi nagyágyú, a...
A Distance Method Feeder egy igazi nagyágyú, amely minden elemében a távoli nagyhalas method feede..
Ára: 23,490Ft
23,490Ft Nettó ár: 23,490Ft
A Distance Method Feeder egy igazi nagyágyú, a...
A Distance Method Feeder egy igazi nagyágyú, amely minden elemében a távoli nagyhalas method feeder..
Ára: 24,990Ft
24,990Ft Nettó ár: 24,990Ft
Kecses, modern vonalvezetésű horgászbot, mely a...
Kecses, modern vonalvezetésű horgászbot, mely a feeder horgászat igényeinek maximálisan megfelelő a..
Ára: 32,990Ft
32,990Ft Nettó ár: 32,990Ft
Kecses, modern vonalvezetésű horgászbot, mely a...
Kecses, modern vonalvezetésű horgászbot, mely a feeder horgászat igényeinek maximálisan megfelelő a..
Ára: 34,990Ft
34,990Ft Nettó ár: 34,990Ft
A River Trend botcsalád robosztus felépítése és...
A River Trend botcsalád robosztus felépítése és dinamikus akciójának köszönhetően “zord” körülmények..
Ára: 15,390Ft
15,390Ft Nettó ár: 15,390Ft
A SerieFine botcsalád valódi finomszerelékes h...
A SerieFine botcsalád valódi finomszerelékes horgászatokhoz készült botokból áll. Ezeket a verseny ..
Ára: 24,490Ft
24,490Ft Nettó ár: 24,490Ft
A SerieFine botcsalád valódi finomszerelékes h...
A SerieFine botcsalád valódi finomszerelékes horgászatokhoz készült botokból áll. Ezeket a verseny..
Ára: 24,990Ft
24,990Ft Nettó ár: 24,990Ft
A SerieFine botcsalád valódi finomszerelékes ho...
A SerieFine botcsalád valódi finomszerelékes horgászatokhoz készült botokból áll. Ezeket a verseny f..
Ára: 25,990Ft
25,990Ft Nettó ár: 25,990Ft
A Serie Method feeder bot család minden tagja a...
A Serie Method feeder bot család minden tagja az angol stílusú method horgászathoz lett kifejlesztve..
Ára: 17,590Ft
17,590Ft Nettó ár: 17,590Ft
A Serie Method feeder bot család minden tagja ...
A Serie Method feeder bot család minden tagja az angol stílusú method horgászathoz lett kifejleszt..
Ára: 18,690Ft
18,690Ft Nettó ár: 18,690Ft
A Serie Method feeder bot család minden tagja a...
A Serie Method feeder bot család minden tagja az angol stílusú method horgászathoz lett kifejlesztve..
Ára: 19,790Ft
19,790Ft Nettó ár: 19,790Ft
Egy igazán nagyhalas feeder bot! A gyártás sor...
Egy igazán nagyhalas feeder bot! A gyártás során felhasznált anyagoknak és a szigorú minőségbiztos..
Ára: 18,990Ft
18,990Ft Nettó ár: 18,990Ft
Egy igazán nagyhalas feeder bot! A gyártás sor...
Egy igazán nagyhalas feeder bot! A gyártás során felhasznált anyagoknak és a szigorú minőségbiztos..
Ára: 22,990Ft
22,990Ft Nettó ár: 22,990Ft
Fish Frenetic Extreme Picker Parafa nyéllel, SI...
Fish Frenetic Extreme Picker Parafa nyéllel, SIC gyűrűsorral szerelt carbon, könnyű pickerbot, mely ..
Ára: 9,490Ft
9,490Ft Nettó ár: 9,490Ft
Tételek: 241 to 264 of 732 (31 Pages)